A hétvégén, pontosabban vasárnap Liverpool – Manchester United és Manchester City – Arsenal rangadókat is rendeznek, de én most egy szombati meccset válaszottam, mégpedig a Swansea City – Everton találkozót.
Választásom azért esett erre a mérkőzésre, mert a négy nagycsapat a hét közben még Bajnokok Ligája- illetve Európa Liga-meccsen vesz részt. Így inkább két olyan együttes meccse mellett tettem le a voksom, melyek addig nem lépenk pályára.
A Swansea és az Everton is hét pontot szerzett eddig, két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, +6 és +1-es gólkülönbséggel. A walesiek a legutóbbi két fordulóban csak egy pontot tudtak gyűjteni, miután otthon döntetlent játszottak a Sunderlanddel (2-2), majd kikapta az Aston Villa vendégeként (2-0).
Az Everton hétfőn a Newcastle Unitedot nálam 4-2-re verte, de mivel a bíró nem adott meg két sszabályos gólt, ezért lett csak 2-2 a meccs vége. Remek meccs volt, egy pillanatig nem lehetett máshova nézni, mert akkor biztos, hogy lemaradt az ember valamiről.
Ez egy igazi háromesélyes meccs lesz, de elnézve a liverpooliak játékát, kétlem, hogy pont nélkül távoznának a Liverty Stadiumból. Ráadásul a bukik szerint is ők a mérkőzés esélyesei, vagyis kisebb szorzóval lehet fogadni rájuk, mint a hazaiakra.
Ejtsünk pár szót a sérültekről, hiányzókról. A Swansea nem számíthat a nyáron szerződetett Chicóra, mert pirosat kapott, így egy meccset biztos, hogy ki kell hagynia. Egy másik alapember megsérült, Neil Taylor pedig biztos tagja a védelemnek. A másik oldalon Darron Gibson ismét összeszedett valami nyavaját, tegnap pedig Nikica Jelavic ütközött a kapufával, és ütötte meg csúnyán a térdét, ami miatt később le is kellett őt cserélni.
Tipp: Én vendég sikert várok, az Everton hihetetlen jól játszott tegnap a Newcastle ellen, és simán nyernie is kellett volna, de hát a bíró…
A bet365 kézilabda menüpontja alatt fogadhat a meccsekre és híreket is olvashat azokról, de ugyanez igaz az ökölvívás szekcióra is.