Chelsea – Liverpool előzetes

 2012.11.11. 11:24

Az angol Premier League 11. fordulójának rangadóját vasárnap rendezik. Bár a két együttes között igen nagy a különbség a Chelsea javára, a Liverpoolt egy pillanatra sem szabad leírni, hiszen az igazi topcsapatok ellen mindig jó teljesítményt nyújtanak. A bevezetésben senkit…

Címkék: chelsea liverpool angol foci labdarúgás premier league

Nyolc forduló után egyelőre úgy tűnik, hogy három csapat lesz harcban a 2012/13-as szezonban az angol bajnoki címért: a Chelsea, a Manchester United és Manchester City. Ami a hátsó régiót illeti, öt-hat gárda küzdhet a kiesés ellen. Háromesélyes bajnokság? A Chelsea továbbra…

Címkék: angol foci labdarúgás premier league 2012-2013

Lassan véget ér a felkészülési időszak az angol együttesek számára, sőt, a Liverpool már az Európa Ligában is megkezdte a szereplését. Természetesen az átigazolásoké lesz a főszerep, nézzük is, hogy mi történt az elmúlt két hétben. Queens Park Rangers Nem bírnak…

Címkék: liverpool angol átigazolás angol foci labdarúgás gera zoltán

Éppen itt az ideje, hogy egy újabb poszttal jelentkezzünk. Már a felkészülés is javában zajlik a csapatoknál, gyakorlatilag minden együttes pályára lépett legalább egy barátságos mérkőzésen – és persze a transzferek sem álltak le, bár kicsit lassult a tempó. Swansea…

Címkék: bajnokság angol labdarúgás premier league swansea

Nagyon nem indult be a piac, de azért történtek dolgok így is az angol élvonal csapatainál. A Swansea például két játékost is igazolt, és a Liverpool keretében is történtek változások. Liverpool Kezdjük a sort a Vörösökkel. Brendan Rodgers úgy tűnik, számít Alberto…

Címkék: átigazolás angol foci labdarúgás premier league

Szó esett már a két manchesteriről, a Chesea-ről és az Arsenalról, és már az újoncokról is esett szó, de kimaradt még a szórásból a Tottenham, a Liverpool és az Everton – mellettük persze a többi együttesről is ejtünk pár szót. Tottenham Hotspur A Sarkantyúsok…

Címkék: foci fogadás angol átigazolás labdarúgás premier league

Legutóbbi bejegyzésünk óta egy hét telt el, így itt az ideje, hogy ismét körülnézzünk a Premier League-ben, milyen átigazolások történtek, illetve kik is a csapatok kiszemeltjei. Queens Park Rangers Buzsáky Ákos csapata egy nagy hajrának köszönhetően őrizte meg első…

Címkék: foci angol átigazolás labdarúgás premier league

Jópár együttesnél történt váltás, de mire megy majd a Liverpool Rodgersszel? Ahogy véget ért a szezon, több csapatnál máris az erősítések alapjainál kezdtek el dolgozni, az edzőválasztásnál. Ez történt a Liverpoolnál, a Chelsea-nél és az Aston Villánál is, de a Norwich…

Címkék: előzetes bajnokság angol edzőváltás labdarúgás

Ma az Eb nyitómeccsén a (társ)házigazda lengyelek a görögökkel, míg az oroszok a csehekkel találkoznak. ELŐZETES! A találkozó 18 órakor kezdődik, és a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság nyitómecsén Lengyelország a 2004-es győztessel, Görögországgal méri össze…

Címkék: előzetes bajnokság európa fogadás labdarúgás euro2012

Bő egy hét, és kezdetét veszi a labdarúgó Európa-bajnokság. Következő írásunkban azokról a játékosokról lesz szó, akik sokat tehetnek csapatuk sikeréért. Kezdjük a sort címvédő spanyolokkal. David Villa kiesése miatt nagy érvágás érte Vicente del Bosque együttesét, de…

Címkék: bajnokság európa fogadás labdarúgás euro2012

Szűkülnek a keretek

 2012.05.29. 17:33

Lassan kezdődik a nyári labdarúgó Európa-bajnokság, a szövetségi kapitányoknak pedig 23 fősre kell szűkíteniük a válogatott keretét.   A német labdarúgó válogatottban nem történt meglepetés. Joachim Löw szövetségi kapitány a lehető legerősebb kerettel utazik a…

Címkék: foci bajnokság fogadás labdarúgás 2012 euro

Nemsokára kezdődik az Eb

 2012.05.28. 00:21

Mivel a Premier League-szezonnak már hetekkel ezelőtt vége lett, arra gondoltam, hogy júniusban is kellene azért blogolni. Szerencsére lesz Eb, így lesz miről írni. Az első írásban csak fussunk át a leglényegesebb dolgokon.   Összesen 16 nemzeti csapat jutott ki a nyári…

Címkék: előzetes bajnokság európa labdarúgás 2012 euro

Bajnok a ManCity

 2012.05.21. 10:07

Óriási izgalmakat követően emelhette a magasba a bajnoknak járó trófeát a Manchester City, miután 3-2-re győzte le hazai pályán a Queens Park Rangers együttesét.   Ugye ennek már jó pár hete, de azért említsük meg itt a blogon is, hogy mi történt. A City szerzett…

Címkék: premier fogadás angol labdarúgás league

Premier League-körkép

 2012.04.23. 13:57

Nézzük át, mely csapatoknak kell tartaniuk a kieséstől, illetve hogyan is áll a kupahelyekért folyó párharc a Premier League-ben.   A legtöbb csapat már túl van a 35. fordulón is, néhány együttes azonban még csak 34 mérkőzést játszott az idei szezonban. Egy valami már…

Címkék: premier foci fogadás angol labdarúgás league

Ma este újrajátszásra kerül sor az FA-kupa negyeddöntőjében, miután az első találkozón Liverpoolban 1-1-es döntetlent játszottak a felek. Az Evertonnak nehéz dolga lesz Sunderlandben, nagyon szoros meccs várható ma este. A Sunderland Phillip Bardsley távoli lövésének…

Címkék: foci angol labdarúgás everton sunderland fa kupa

Egy párharccal kevesebb lesz a mostani fordulóban, mivel a Liverpool ligakupa-döntőt játszik a Wembley-ben a Cardiff City ellen, így a Mersey-parti derbi el lett halasztva, de lesz nekünk helyette londoni rangadó.   Queens Park Rangers – Fulham (szombat, 16:00) Kellenek a pontok…

Címkék: előzetes tipp premier foci fogadás angol labdarúgás league

Nem mondanám, hogy nagyon jó hétvégét zártam, de elsőre nem is volt rossz. Annyi azért vígasztalt, hogy legalább a vasárnapi napom 100%-os volt. Nézzük tehát részletesebben, hogyan is alakult a 25. forduló!  Manchester United–Liverpool 2–1 (Rooney 47., 50., ill.…

Címkék: tipp premier foci fogadás angol labdarúgás league értékelés

Íme legelső írásunk! Terítéken az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulója! Előzetes, vélemények, tippek...   Manchester United – Liverpool (szombat, 13:45) A forduló rangadója, nem vitás. Nem játszik szép focit a United az utóbbi időben,…

Címkék: előzetes tipp premier foci fogadás angol labdarúgás league

süti beállítások módosítása