Mivel a Premier League-szezonnak már hetekkel ezelőtt vége lett, arra gondoltam, hogy júniusban is kellene azért blogolni. Szerencsére lesz Eb, így lesz miről írni. Az első írásban csak fussunk át a leglényegesebb dolgokon.
Összesen 16 nemzeti csapat jutott ki a nyári Európa-bajnokság, természetesen a magyar válogatott nem, de a bet365-ön Dzsudzsákék felkészülési mérkőzéseire is lehet fogadni.
A címvédő spanyolok sikerét várják nagyon sokan, és a bukiknál és Xaviék a legesélyesebbek a végső győzelemre.
Őket követik szorosan a németek, majd a hollandok, az angolok és a franciák pedig már jócskán le vannak maradva. Az olaszokkal és a portugálokkal zárul be a kör – szerintem ez a hét válogatott száll jó eséllyel harcba a trófeáért.
A németek, a hollandok és a protugálok Dániával kiegészülve szerepelnek egy csoportban, tehát itt egy nagy favorit máris búcsúzni fog.
Na nézzük, kinek lehet még esélye. Az orosz, cseh, lengyel, görög kvartettet tartják a leggyengébbnek. Ezt én így nem mondanám, hiszen ez a négy csapat véleményem szerint egy szinten van. Kettő közülök biztos ott lesz a negyeddöntőben, és ha ott relatív könnyű ellenfelet kapnak, még bármi lehet. A torna meglepetés-csapata ebből a csoportból, az A jelűből kerülhet ki.
Igaz azt írtam, hogy az olaszok ott lehetnek akár a döntőben is, de ehhez tovább kell jutniuk a C csoportból, ahol a spanyolokkal, az írekkel és a horvátokkal szerepelnek. Utóbbi válogatottnak remek játékosai vannak. Srna, Modric, Krancjar, Jelavic, hogy csak négy nevet említsek.
És ott van még a D-csoport a svédekkel, az ukránokkal, a franciákkal és az angolokkal.
Ha olyan izgalmas lesz a torna, mint a labdarúgó Magyar Kupa döntője, akkor már jó lesz, de remélem, hogy színvonalasabb is lesz.