Lassan véget ér a felkészülési időszak az angol együttesek számára, sőt, a Liverpool már az Európa Ligában is megkezdte a szereplését. Természetesen az átigazolásoké lesz a főszerep, nézzük is, hogy mi történt az elmúlt két hétben. Queens Park Rangers Nem bírnak…

Címkék: liverpool angol átigazolás angol foci labdarúgás gera zoltán

Az Észak-Amerikában túrázó Chelsea és Liverpool is vereséget szenvedett magyar idő szerint szerdárról csütörtökre virradóra. Persze nem csak ez a két PL-es csapat van már benne javában az alapozásban, de mivel az ő meccsösszefoglalójukat néztem, ezért róluk ejtek pár…

Címkék: chelsea foci liverpool angol premier league

Éppen itt az ideje, hogy egy újabb poszttal jelentkezzünk. Már a felkészülés is javában zajlik a csapatoknál, gyakorlatilag minden együttes pályára lépett legalább egy barátságos mérkőzésen – és persze a transzferek sem álltak le, bár kicsit lassult a tempó. Swansea…

Címkék: bajnokság angol labdarúgás premier league swansea

Szó esett már a két manchesteriről, a Chesea-ről és az Arsenalról, és már az újoncokról is esett szó, de kimaradt még a szórásból a Tottenham, a Liverpool és az Everton – mellettük persze a többi együttesről is ejtünk pár szót. Tottenham Hotspur A Sarkantyúsok…

Címkék: foci fogadás angol átigazolás labdarúgás premier league

Legutóbbi bejegyzésünk óta egy hét telt el, így itt az ideje, hogy ismét körülnézzünk a Premier League-ben, milyen átigazolások történtek, illetve kik is a csapatok kiszemeltjei. Queens Park Rangers Buzsáky Ákos csapata egy nagy hajrának köszönhetően őrizte meg első…

Címkék: foci angol átigazolás labdarúgás premier league

Jópár együttesnél történt váltás, de mire megy majd a Liverpool Rodgersszel? Ahogy véget ért a szezon, több csapatnál máris az erősítések alapjainál kezdtek el dolgozni, az edzőválasztásnál. Ez történt a Liverpoolnál, a Chelsea-nél és az Aston Villánál is, de a Norwich…

Címkék: előzetes bajnokság angol edzőváltás labdarúgás

Bajnok a ManCity

 2012.05.21. 10:07

Óriási izgalmakat követően emelhette a magasba a bajnoknak járó trófeát a Manchester City, miután 3-2-re győzte le hazai pályán a Queens Park Rangers együttesét.   Ugye ennek már jó pár hete, de azért említsük meg itt a blogon is, hogy mi történt. A City szerzett…

Címkék: premier fogadás angol labdarúgás league

Premier League-körkép

 2012.04.23. 13:57

Nézzük át, mely csapatoknak kell tartaniuk a kieséstől, illetve hogyan is áll a kupahelyekért folyó párharc a Premier League-ben.   A legtöbb csapat már túl van a 35. fordulón is, néhány együttes azonban még csak 34 mérkőzést játszott az idei szezonban. Egy valami már…

Címkék: premier foci fogadás angol labdarúgás league

Ma este újrajátszásra kerül sor az FA-kupa negyeddöntőjében, miután az első találkozón Liverpoolban 1-1-es döntetlent játszottak a felek. Az Evertonnak nehéz dolga lesz Sunderlandben, nagyon szoros meccs várható ma este. A Sunderland Phillip Bardsley távoli lövésének…

Címkék: foci angol labdarúgás everton sunderland fa kupa

Liverpool – Wigan

 2012.03.24. 14:17

Talán nem is kell mondanom, de nagy meglepetés, hogy a Liverpool pár nappal ezelőtt kétgólos hátrányból kapott ki a Queens Park Rangers otthonában. Most itt az idő a javításra! A QPR ellen az első gél órát uralta a Liverpool, a Vörösök csak magukat hibáztathatták, hogy nem…

Címkék: premier foci liverpool fogadás angol wigan league

QPR – Liverpool

 2012.03.21. 13:19

A Premier League 29. fordulójában a kiesés ellen menekülő Queens Park Rangers a Liverpoolt fogadja szerda este. Hogy mit is várhatunk ettől a találkozótól? Nagy küzdelmet és vendég sikert. Miért? Mert a Vörösök magukra találtak. Pontosabban Luis Suarez, aki nyolcmeccses…

Címkék: premier foci liverpool angol league

Hat év után ismét itt a nagy lehetőség a Liverpool számára, hogy trófeát nyerjen a klub. Kenny Dalglish legénysége tűnik a mérkőzés egyértelmű esélyesének, de emlékszünk, hogy mi történt egy évvel korábban az Arsenallal a Birmingham City elleni fináléban.   A walesi…

Címkék: előzetes foci cardiff liverpool angol city cup ligakupa carling

Egy párharccal kevesebb lesz a mostani fordulóban, mivel a Liverpool ligakupa-döntőt játszik a Wembley-ben a Cardiff City ellen, így a Mersey-parti derbi el lett halasztva, de lesz nekünk helyette londoni rangadó.   Queens Park Rangers – Fulham (szombat, 16:00) Kellenek a pontok…

Címkék: előzetes tipp premier foci fogadás angol labdarúgás league

Nem mondanám, hogy nagyon jó hétvégét zártam, de elsőre nem is volt rossz. Annyi azért vígasztalt, hogy legalább a vasárnapi napom 100%-os volt. Nézzük tehát részletesebben, hogyan is alakult a 25. forduló!  Manchester United–Liverpool 2–1 (Rooney 47., 50., ill.…

Címkék: tipp premier foci fogadás angol labdarúgás league értékelés

Íme legelső írásunk! Terítéken az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulója! Előzetes, vélemények, tippek...   Manchester United – Liverpool (szombat, 13:45) A forduló rangadója, nem vitás. Nem játszik szép focit a United az utóbbi időben,…

Címkék: előzetes tipp premier foci fogadás angol labdarúgás league

süti beállítások módosítása