Roberto Mancin érkezését három évvel ezelőtt, november 9-én jelentették be. A szakember akkoriban az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter menedzsereként dolgozott, de nem tudott nemet mondani az angol klub csábítására.
A hároméves munka gyümölcse egy FA-kupa, egy Premier League-trófea és a klub újraélesztése lett. Az olasz szakember által irányított csapat az évek alatt lejátszott 117 bajnoki mérkőzésből 70-et tudott megnyerni.
Mancini irányítása alatt a manchesteriek mindössze egyszer veszítettek két mérkőzést egymást követően még 2010 októberében, amikor is az Arsenallal hazai környezetben nem bírtak és kaptak ki 3-0-ra, majd a következő fordulóban a Wolverhampton vendégeként szenvedtek 2-1-es vereséget. A klub másik elképesztő rekordja a nemrégiben a Manchester United ellen elveszített mérkőzésen véget érő kétéves hazai veretlenségi sorozat.
Mancini legnagyobb és talán legemlékezetesebb győzelme az Old Traffordon született, amikor is Mario Balotelliék 6-1-re elintézték a címvédő Manchester Unitedet. A bajnokságban képes volt maradandót alkotni a 48 esztendős menedzser, de a Bajnokok Ligájában egyelőre nem megya „polgáriaknak”.
A City az előző fordulóban az idén gyengélkedő és csak a 15. helyen álló Newcastle Unitedet győzte le 3-1-re, de mivel a United is nyerni tudott, így maradt a hatpontos különbség Sir Alex Fergusonék javára.
”Boldog vagyok, hogy a múlt heti vereségünk ellenére ilyen jól játszottunk. Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, de sokat ki is hagytunk, ami elég nagy butaság, hiszen a tavalyi bajnokság végén kiderült, hogy milyen fontos is a gólkülönbség” – mondta a ”szarkák” elleni mérkőzést követően az olasz szakember.
Mancini együttese a következő fordulóban szombaton a sereghajtó Reading együttesét fogadja vendégül, míg Van Persiék a Swansea otthonába látogatnak.
Ha ímádja a tengerentúli sportokat, akkor a bet365 amerikai sport akciók ideálisak lehetnek az Ön számára. Ennek értelmében az oldalon a legjobb egyetemi és profi kosárlabda mérkőzésekre is lehetősége van fogadni.