A 2013-as esztendő nem kifejezetten úgy indult, ahogyan azt az Arsenal vezetősége és menedzsere elképzelték. Ebben a naptári évben az elérhető 15 bajnoki pontból mindössze öt egységet szerzett Arsene Wenger együttese, és az FA-kupában is rezgett már az a bizonyos léc.
Az új év Southampton elleni idegenbeli 1-1-es döntetlennel indult, majd az FA-kupa keretein belül a Swansea vendégeként ismét döntetlent játszottak Podolskiék. Az azt követő hétvégén a Manchester City könnyedén, 2-0-s győzelemmel hozta el a három pontot az Emirates stadionból.
Az FA-kupa újrajátszott mérkőzésén aztán az Arsenal 1-0-ra legyűrte a Swansea együttesét, de az „ágyúsok” a bajnokságban rövidesen 2-1-es vereséget szenvedett a Chelsea otthonában. A West Ham elleni londoni derbit könnyedén abszolválta Arsene Wenger csapata, majd a Brighton elleni 3-2-es sikerrel továbbjutottak a kupában.
A londoni csapat szurkolói már-már bízhattak a fényesebb jövőben, de a hétvégi Liverpool elleni hazai rangadón ismét homokszem került a gépezetbe, és épphogy sikerült megmenteni egy pontot.
Persze az ellenfeleket tekintve a megszerzett öt bajnoki pont nem is tűnik olyan kevésnek, bár ha komolyabb tervei vannak a klubnak, akkor a játékosoknak mindenképpen jobban kell teljesítenie.
Kézilabda fogadási hírek a linkre kattintva érhetőek el.
A bajnokságban korábban az „ágyúsok” idegenben képtelenek voltak betalálni a Stoke City Asmir Begovic által őrzött kapujába, a soron következő mérkőzésen azonban mindenképpen a három pont megszerzése a londoniak célja.
A Stoke City menedzsere, Tony Pulis tisztában van vele, hogy az Arsenal a találkozó esélyese, de bízik saját csapatában. A kiscsapat olyan győzelmekből meríthet erőt és bátorságot, mint a Swansea 2-0-s győzelme az Emirates stadionban.
Januárban egyébként Tony Pulis együttese nyújtotta az egyik leggyengébb teljesítményt a Premier League-ben, így rájuk is ráférne már egy győzelem.
A két csapat bajnoki örökmérlegét figyelembe véve sem éppen a Stoke City az esélyes, hiszen 41 Arsenal győzelem mellé 22 Stoke City diadal és 20 döntetlen párosul.
A találkozót illetően Theo Walcott a januári gyengébb szereplést figyelmen kívül hagyva, magabiztosan nyilatkozott.
„Itthon játszunk, és úgy érzem, hogy nagyon erősek vagyunk, így mindenképpen a három pont megszerzése a célunk. Ha úgy tudunk játszani, mint ahogyan tettük azt a Liverpool ellen a második félidőben, akkor biztosan nyerni fogunk.”